424
admin @ 2009-09-25 01:43:28
Egy történet elkezdődött...
1924. áprilisában egy új mozdonysorozat első példánya készült el a Magyar Királyi Állami Vasgyárakban, mai közismert nevén a MÁVAG-ban. Az új mozdonysorozat a 424-es megjelölést kapta.
Az első 424 sorozatú mozdony megépülése előtti 54 évben a gyárban több, mint 4.700 gőzmozdonyt gyártottak.
A Magyar Királyi Államvasutaknál az 1910-es évek közepén az egyre növekvő forgalmi igények, vonatterhelések és a menetsebességek emelkedése szükségessé tette új mozdonytípusok beszerzését. Ebben az időben a MÁV mozdonyparkja 93 típusból állt. Ezért 1917-ben a Magyar Királyi Vasúti- és Hajózási Felügyelőség javaslatára a MÁV 1'D tengelyelrendezésű, ikergépezetû, túlhevítős gõzmozdonyok vásárlása mellett döntött.
A MÁV a gyártól 1918-ban 6 db 1'D tengelyelrendezésű mozdonyt rendelt, Brotán-kazános, 1530 LE-s teljesítménnyel.
Trianon a vasútüzemben is egy sor olyan változást eredményezett, mely az 1'D tengelyelrendezésű, 424 sorozatú mozdonyok megépítését szükségtelenné tette.
1921 év elején az ország területvesztése nyomán létrejött vonal jelleg módosulások miatt a 424-est átterveztették. Az új 424-essel szemben az alábbi követelményeket támasztották:
- 520-540 t tömegű, 12-13 db 4 tengelyes személykocsikból álló gyorsvonatokat síkpályán 90km/h alap sebességgel, 6.7 ezrelékes emelkedőn pedig 60km/h valóságos sebességgel tudjon továbbítani
- legyen alkalmas 6.7 ezrelékes emelkedésű pályán 800-900 t tömegű tehervonatok továbbítására
- 14,4 t legnagyobb tengelynyomásra engedélyezett szabványos elsőrangú felépítményű vonalon korlátozás nélkül tudjon közlekedni
A Trianon utáni területvesztéssel együtt járó következmény volt, hogy csak rosszabb minőségű szén állt rendelkezésre, így a mozdonyt át kellett tervezni, a rostély felületet növelni kellett, mely geometriai módosításokkal is járt. A tengelyterhelésnek pedig úgy tudtak megfelelni, hogy 1'D-rõl 2'D-re módosult a mozdony.
Kertész Béla mozdonykonstruktőr (1862-1970) irányította a tervezését - a munkában részt vett a későbbi kormányzóhelyettes Horthy István is. Az első 424-es mozdony "Műtanrendőri" próbáját 1924. április 22-én tartották Bp. Nyugati - Nagymaros között.
A 424-027 pályaszámú mozdony után még néhány apróbb módosításokat végeztek (pl: csillagfúvó, a kettős kémény, habzásgátló).
Utolsó nagyobb újításként az 1960-as években átalakítottak néhány 424-es mozdonyt pakuratüzelésűvé, melynek köszönhetően a mozdonyok teljesítménye valamelyest megnőtt, így az 1470 kW lett.
A történet véget ért...
1960-as évek elejétől, az 1958-ig gyártott 424-es gőzösök a megnövekedett sebesség- és teljesítmény-igényeket már nem tudják kielégíteni, a magyar ipar pedig az adott pillanatban legfeljebb 1000 lóerős díesel mozdony előállítására képes. A vasútvonalakon közben katasztrofális vontatási helyzet alakult ki. Ennek feloldására kiírt, a MÁV által összeállított műszaki paraméter-csomagnak mintegy húsz gyártmány felelt meg. A döntés előtt kettőt a gyakorlatban is kipróbálták Magyarországon. A Svédországból érkezett, 1950 lóerős NOHAB mozdonyt egy kéthetes teszt, az ún mozdonyverseny során a 424-essel hasonlították össze.
Ennek eredményéből néhány gondolat:
"A menetek során a 424-328 pályaszámú mozdony a külön menetrendi időket általában tartotta, s csak helyenként volt rövidebb a NOHAB mozdonnyal elért menetidő. A gőzmozdony menete azonban rendkívül erőltetett volt... A négy próbamenetet egybevetve megállapítható, hogy bár a 424-328 pályaszámú mozdony vonóhorgon kifejtett teljesítménye közel megegyezett a NOHAB mozdony teljesítményével, mindamellett, amíg a gőzmozdonynak túl erőltetett, tehát egyáltalán nem üzemi jellegű teljesítménye volt, addig a NOHAB mozdony maximális teljesítményének 70-80 %-ával is tartotta ugyanazt a menetrendet."
A 424-es mozdonyból 1924-1958 között a MÁV részére 365 db készült, de szállítottak ilyen mozdonyokat Szlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió és Korea számára is.
Annak idején rendkívül elterjedt, mindennapos látvány volt a vonatok elõtt, és igen hosszan szolgáltak, a '20-as évektõl a gõzvontatás megszűnéséig (1986).
A modellről
A 424-178-as pálaszámú gőzmozdony 1965-tõl teljesített szolgálatot a sátoraljaújhelyi fűtőház kötelékében. A modell élethű megjelenésében sokat segítettek az újhelyi régi vasutasok és mozdonyvezetők. Köszönet érte!
Ahogyan a modell készült:
A pályánkon tesztelés közben:
És egy videó...
A modell jelenleg az általunk elképzelt tudás felvértezése alatt áll, azaz a script írása van folyamatban :)
A modell elkészülte után az oldalunkról elérhető lesz.
Re: kiadás
ZemplenIC @ 2009-10-29 16:41:17
Jó napot GIGI97! A 424-es a pályánk kiadása után kerül a polcokra. Természetesen a 424-es eredeti hangjával együtt. A belinkelt videón a remot M41-es látható, a hangja változni fog, az alapanyag már meg van hozzá, csak idő kérdése... :) Üdv: Zemplén IC
Re:Re:kiadás
GIGI97 @ 2009-10-30 12:41:23
Üdvözlet! Köszönöm a válaszod. nem lehetne majd kiadni azt a csörgő hangot is ami a videón hallható? Én konkrétan úgy gondoltam hogy mikor adják ki hogy az időpontja körülberül mikorra várható? És tegnap találtam rá a viharos időket élünk című videójukra. Az is ki lessz adva vagy még csak a nagyon kezdetleges próba verzió? Köszönöm! GIGI97
Re: kiadás
ZemplenIC @ 2009-10-31 19:36:48
Üdv GIGI97! A csörgő hangja kiadásra kerül, ha jónak találom a hangot. Egyelőre nem az. De lesz ilyen :) A viharos idők az valóban egy nagyon kezdetleges verzió, némi script-el kiegészítve. Ha lesz rá időm, és a pálya kiadásáig javítani tudom a látványt, akkor a pályával együtt elérhető lesz. Ha nem, akkor majd egy letölthető kiegészítés lesz a pálya tulajdonosai részére :) Üdv: Zemplén IC
kiadás
Christian @ 2009-11-03 17:44:27
Köszönöm az infokat! A rendelésre lesz a honlapon menü,vagy mailben kell elküldeni az adatokat? Mennyi lesz a pályának az ára? Feltétlenül szeretnék rendelni belőle egyet,fel lehet már iratkozni?
Re: kiadás
ZemplenIC @ 2009-11-03 18:43:57
Szia Christian! A honlapon lesz erre külön menü. Az ára (tervek szerint) 5.000 Ft lesz postaköltséggel együtt. Jelentkezésedet köszönjük és eminenciában tartjuk :), de még nem lehet rendelni. Ahogy mondani szokták: "hamarosan" :) Üdv: Zemplén IC
424
Sowy @ 2009-12-23 19:55:56
Én is sokat kinlódtam az én 424-eseimmel. A 424-001-essel. A füstterelő nélküli változatokkal. A Jugoszláv vátozattal. amiknek a kéménynél volt a füssterlője. Mentek is szépen TRS 2004-ben. Most akarom átrakni 2009 alá. Addig okés is. De van amelyik megőrül és szab mint állat, majd kilép hibával. Van amivel minden majdnem okés, csak küldeni lehet vezetni nem. Ha teszek árnyékot kilép hibával, vagy a gép körül is látszik. mondjuk ez van néhány régi más modellnél is amit nem én csináltam. Tudjátok az okát? Tudtok segíteni? Megköszönném. Érdekes a 375-össel semmi ilyen gondom nincs. Annak egy ideig a futóműve nem jelent meg, de már okés az is és az árnyék is. Ja érdekel titeket? Szívesen elküldöm tesztre, vagy esetleg alapnak a sajátotokéhoz. Üdv: Sowy
Re: 424
ZemplenIC @ 2009-12-23 21:12:45
Szia Sowy! A mi 424-esünk abban az állapotában, ahogy a videón látod, működik TS2009 alatt is, bár a hangjával vannak néha gondok. TRS2004 alatt viszont jó. Őszintén megmondom, nem foglalkozom egyelőre a TS2009-el, majd talán egyszer. Egyébként az a tudás, amivel a 424-est szeretnénk felvértezni, az egyelőre a TS2009-ben nem látszik megvalósíthatónak számunkra. De ez persze még változhat :) Tesztre szívesen fogadjuk a 375-öst, bár január közepénél hamarább biztosan nem lesz rá időm. De azért jöhet, ha gondolod, a teszt eredményéről pedig tájékoztatunk :) Üdv: Zemplén IC
Re:424
hess4 @ 2009-12-24 09:04:13
Heló Sowy!Azt szeretném megkérdezni ,hogy hogy érted azt hogy küldeni lehet de vezetni nem?Ha ez úgy értendő,hogy a mozdonyvezetőnek kiadott paranccsal elindul a mozdony akkor szerintem próbáld meg "manuálisan",billentyűzettel elindítani.Egyébként ha lehet,engem is érdekelne a 375-ös.Email címem: hesskristof12@citromail.hu Üdv:hess4
424/375
Sowy @ 2009-12-24 19:26:21
Küldeni, úgy értem, hogy a mozdonyvezetőnél felugró ablakban a vezetést jelölöm elindul, de a tárcsával nem megy. Mondjuk most is kilép hibával, csak nem tudom milyen hiba miatt. Arról nem kapok jelzést sajnos. A Content Meneagernél ugyan vannak felkiáltójelek, de csak a hangnál és a bogeynél. Valami gáz aszthiszem a configban van, csak nem tudom mi a frász. Hisz a 375-ös ugyanevvel jól működik. Hess4. Majd elküldöm a 375-öt. Lehet, hogy a configban átt kell írnod néhány elemet. De a bogey-ek mennek. Csak milyen progihoz kellene?







kiadás
GIGI97 @ 2009-10-29 11:47:25
Jó napot! Azt szeretném megkérdezni hogy mikorra várható a 424-es kiadás?és még annyit hogy az eredeti hang is hozzá lessz rakva? UI:.http://www.youtube.com/watch?v=fOrxuwZAVGY&feature=PlayList&p=B06F9343906D3E4F&playnext=1&playnext_from=PL&index=55 ez úgy tudom a ZBF munkája azt szeretném kérdezni,kérni hogy ezt a hangot is adják ki! Köszönöm