Vissza

Vélemény

admin @ 2009-11-04 23:01:43

A következő bejegyzés írójának nem tiszte eldönteni, hogy helyes-e az a folyamat, mely kis hazánkban a vasút átalakítása körül zajlik. De véleménye lehet és van.

Az egészen bizonyos, hogy a mai állapot, mely vasútunk háza táján uralkodik, az nem tartható fennt. Az is biztos, hogy a szétszervezett MÁV nem hozta azt az eredményt, melyet az átalakítástól anno vártak. Vélhetőleg a jelenleg folyó átalakítás és a körülötte kialakult vita sem mindig racionális, pusztán szakmai alapokon nyugszik, csakúgy, mint sok-sok évvel ezelőtt, és sok-sok éven át. A miértekbe nem látunk bele, csak azt látjuk, hogy milyen tervek születnek belőle.
 
Az sem kizárt, hogy néhány vasútvonal végnapjait éli, és az is lehetséges, hogy van közöttük olyan, mely valóban menthetetlen, és van olyan is amely megmenthető, mert nem pótolható.
 
Én egy dolgogban szeretnék bízni, (még ha vajmi kevés esélyt látok is rá alkalmanként) hogy nem észnélkül zárnak be vonalakat. Nem úgy, mint a videón látható vasútvonalat anno.
 
Tehát egy emlék (az utókornak örök tanulságul...):

 

Ha nem megy a lejátszás.

Vissza